Szia Milán! Igen, itt már az érkezésedről fogok beszámolni, merthogy január 31-én 14 óra 55 perckor kibújtál anya hasából. Nem vártad meg a február 4-ét :) Vagyis te megvártad volna, de a doktorbácsik úgy döntöttek, hogy azonnal cselekednek, mert a ctg-ink nem voltak jók, mert keveset mozogtál. Gyorsan leküldtek ultrahangra, hogy megnézzék a keringésedet, de hála Istennek rendben volt. Visszamentem a kórterembe, megint ctg-t kellett csinálnom, közben a Silhavy azt mondta, hogy megvárjuk a 4-ét a szüléssel. Mégse így lett, mivel ez a ctg se lett jó, alig egy perc alatt dőlt el, hogy azonnal visznek le a szülőszobára, aztán műtét. Megijedni se volt időm. Gyorsan összedobáltam a császárőrzős cuccaimat, aztán irány a szülőszoba. Az infúzióbekötés se volt egyszerű, két vénámat durrantották szét. Apának telefonáltam, hogy azonnal induljon, mert szülünk. Bejöhetett volna, de az ottani szülésznők mégse engedték be, csak az előtérbe várhatott téged. Sajnos az én választott szülésznőmnek már nem volt idő szólni, be se ért volna. A gerincérzéstelenítés borzalmas volt, négyszer szúrtak, kb. 40 percig tartott, mire sikerült. Remegtem az idegességtől, meg a mozdulatlanságtól, féltem, meg ne mozduljak. Aztán végre sikerült. Örültem, hogy nem kell altatni. Silhavy hamar kivett a pocimból, szerintem nem volt 10 perc. Arany keze van ennek az embernek. Azt éreztem, hogy nyomnak, húznak, ami kellemetlen volt. Aztán felsírtál. Gyönyörű, tökéletes baba vagy. A sírás környékezett, de nem sírtam el magam. Nem úgy apuci :) Pedig én is nagyon elérzékenyültem, de az adott helyzet, az előzmények valahogy nem úgy hozták. Megnyugodtam végre, hogy minden rendben van. Aztán odatartottak nekem, megpusziltalak és már vittek is el, hogy megvizsgáljanak.
Persze igazságtalanság, mert apuci kint vagy 20 percet babázhatott, amíg engem varrtak.
Aztán a császárőrzős emlékeimet inkább nem részletezem. Utólag visszagondolva tényleg csak az első nap volt borzasztó. De Te mindenért kárpótoltál. Felhoztak, de akkor még nem bírtam mozgatni a lábaimat, így bár mellém tettek egy kicsit, én sajnos feléld se bírtam fordulni. Aztán másnaptól már együtt voltunk lent a gyerekágyon. Életem legcsodálatosabb négy napja volt. Ismerkedtünk, összeszoktunk, jó kis párost alkottunk mi ketten. A tilalmat persze nem oldották fel, senki se jöhetett látogatni. Én kimehettem a bejárathoz, de téged nem vittelek ki, nem is lehetett.
A klinikán mindenki nagyon aranyos volt, rengeteg segítséget kaptunk, örülök, hogy ezt a kórházat választottuk.
Terhességem csodálatos fejezetét lezárva már csak egy - nem az én tollamból származó - gyönyörű idézetet szeretnék ideírni.
"Megszületett, tiltakozott, méltatlankodott, arcáról hiányzott a belátás és a derű.
Aztán valaki a kezembe tette. Ő rámnézett. Felismert, rögzített emlékezetében. Megnyugodott. A sírás abbamaradt. Tekintete átolvadt rajtam, puha melege kapcsolatot kovácsolt közöttünk. Éreztem, hogy a szeretet hatalma döngeti belülről a szívemet. Anya lettem."
