Amúgy még mindig van tartozásom. A dühömet már lecsillapítottam, nem tart ez nálam sokáig, de amúgy meg törekszem arra, hogy leszokjak a hirtelen felindulásaimról, lobbanékonyságaimról. Dehogy tudnék én bántani bárkit is. De akkor, amikor bedühödök, abban a pillanatban komolyan is gondolom, hogy szétloccsantanám a fejét az illetőnek. De legalábbis megtaposnám. Pedig nem. Csak a pofám nagy. Csúnya szavak ezek, komoly súllyal bírnak, olyan értelemben, de aki ismer, az nem veszi komolyan, mert nem is lehet :D

Szóval tudni kell uralkodni magamon, főleg, hogy itt a gyermekem, akinek példát kell mutassak mindenféle szempontból. Namármost a fegyelem, engedelmesség nem volt az erősségem sohasem. De akkor hogyan is várhatnám el a gyerekemtől ezeket az erényeket, ha én se tudom betartani?! Na, hát igen. Be tudom tartani.

Ezért ne várjatok heves indulatoktól harsogó beszámolót :D Mert gyógyulok ám :D Nem úgy mint P. a szenvedélyesjátékvásárló :D

A dühöm (volt) oka pediglen:

Van egy lány (akivel jó beszélőviszonyban vagyok), akinek van egy majdnem 11 hónapos kisfia. A kisfiú igazából nem csinál semmit, fekszik a hordozóban, vagy az anyukája ölében van. Elég sírós egyébként. No de nincs is ezzel semmi baj. A szomszédunk az egyik fogadott nagymamája Milánnak, imádja, napi szinten találkoznak, ismeri Őt is, engem is, minket is. Nagyon jó barátok vagyunk. Az említett lány anyukája, illetve Valika, a pótmama együtt szalonnasütkéreztek többedmagukkal. Szóba jöttek a gyerekek, és itt borult a bili, mert a hölgyemény úgy gondolta, hogy az én gyerekem azért ül, áll, mert erőltetve volt. Hogy direkt ültettük, állítottuk a szerencsétlent. Valika ezt nem hagyta szó nélkül, hiszen Milánt születésétől fogva ismeri, tudja, hogy jó erőben levő sajtkukacról van szó, amin ő is mindig elcsodálkozott, hogy a korabeli gyerekekhez képest milyen erős (ha-ha, ő nem ismeri a blogtestvéreket, hiszen szinte fej-fej mellett haladnak, elég, ha elolvasok egy-egy blogot, már tudom, hogy Milán mivel fog előrukkolni, ha eddig még nem tette;) ), illetve tudja nagyon jól, hogy a babakocsiban nem se lehetett fektetni, pedig még nyomta is vissza, de ő már akkor kifeszítette magát és ülni akart. No, lényeg a lényeg, hogy azért, mert az ő unokája még szinte semmit se csinál (ami mondjuk egy majdnem 11 hónapos gyereknél talán már furcsa is lehet), ne másokat okoljon már, meg gyanúsítgasson, hogy az csak azért tudja, csinálja, mert erőltetve van. Ja, az illető pedagógus, egyébként munkám során rengeteg pedagósussal van dolgom, hát, na, némelyik hagy némi kivetnivalót maga után.

Szóval én egy ilyen hülye, fellengzős picsa vagyok, aki ha a gyereke egészsége kárán is, de megmutatja, hogy az ő gyereke más mint a többi. Na ez van. Tömlőcbe velem.

Istenem, ennyi esze van. Most mondjam, ha aznap találkozom vele, beleverem a betonba a fejét? :DDDD