Bölcsődei töprengés már sokadszorra. Mert, hogy közeleg a szeptember. Van bennem egy kis para, de nem amiatt, hogy ez Milánnak nem lesz jó, hanem amiatt, hogy hogyan fogok túllépni az egyre gyakrabban jelentkező lelkiismeret furdallásomon. Nem kéne, hogy legyen, mivel tudom, hogy Milánnak kell a társaság, itthon, ingerszegény környezetben teljesen kiakad néha, ami nem is csoda, az egyetlen kikapcsolódási lehetőség a játszótér, a kert, na meg a közért, ami egy saroknyira van tőlünk.

Jó lesz neki ott, gyerekek között, hiszen Ő is imádja a társaságot, sőt, igényli, egyre jobban. Nem lesz hátrányára, ha lehet azt mondani, jobban fog szocializálódni. Egy dadusra 5-6 gyerek jut, ami valljuk be, nem rossz átlag. Gondolom, hogy a kicsikre meg még jobban figyelnek.

Eddig is dolgoztam itthonról, mellette, igaz, Ő erre sok lehetőséget nem adott, így természetesen éjjel oldottam meg a kérdést, de így tettem volna akkor is, ha napi három órát aludt volna.

Úgy érzem, hogy a lehető legjobbat, legtöbbet megtettem Érte eddig is, ami ezentúl sem lesz másképpen. Minden nap friss ételt evett, tiszta ruhában járt, frissítettük tudását, ami szintén természetes. Úgy érzem, hogy értelmileg és érzelmileg eddig is a maximumot nyújtottam neki, ami ezután is így lesz. Úgy érzem, hogy az, hogy már az összetett mondatokat is érti, az összetett felkéréseknek is eleget tesz, hogy felismer mindent, pedig van, amit csak egyszer mutattam meg neki, hogy próbál utánozni minden szót, úgy érzem, azt mutatja, hogy szépen, tudatosan nevelem. Mert nevelem, egyedül, Apa sajnos csak két naponta jár haza, akkor azt a két órácskát Vele tölti (ekkor én főzök, mosogatok, hajtogatok), bár tegnap megjegyezte, amikor a szomszéddal beszélgettem fél órát, hogy hol voltam, miért nem jöttem, hát oldja meg, nekem is szükségem van ennyire minimum, sőt, nem kéne ezzel sem elszámolnom, egyedül kell töltenie a fiával az időt, nem pedig úgy, hogy én is ott vagyok lépten-nyomon, ha baj van, akkor meg anya, gyere... Nem, ez nem szídás, csak kijött, kijött, mint a bölcsi, amikor megkérdezik, hogy miért nem maradok Vele itthon három évig.

Nem maradok, mert nem tudok, itt nincsen senkink. Nem tudok, mert örülök, hogy van egy munkahelyem, ahová visszavárnak feltétlenül, szeretettel, gyerekestől, betegségestől, ahol tudják, hogy a barátnőm - és egyben főnöknőm - után megint én jövök a tesókérdéssel, hogy utána megint kimarad minimum másfél év, de akkor is van, lesz munkahelyem, amit sok gyerekes nő nem mondhat el magáról. Hogy akár itthonról is dolgozhatok heti egyszer-kétszer. Nem beszélve arról, hogy a pénz is kell, hitel és miegyéb mellett meg főleg. És, hogy összetehetem és teszem a kezem mindazért, hogy a Csimotám mellett is dolgozni tudtam, hogy kerestem is, igaz, sokszor már megtapasztaltam azt, hogy milyen is élő halottnak lenni. Mindezt a Családomért. 

És válaszolva a falusiak kérdésére, akik lehet, hogy úgy látják, hogy szar alak vagyok, amiért bölcsibe adom a gyermekem: tessék, van egy kiegyensúlyozott gyermekem, aki nem fél az idegenektől, aki nem ordít, ha az anyja nincs éppen a közelében, aki barátságos, aki mindent ért, aki körbepuszil mindenkit, akit szeret, mert telis-tele van szeretettel. Én pedig ismerek olyat - és itt félreértés ne essék, nem becsülök alá egyetlen ilyen gyermeket sem -, aki másfél évesen még csakéskizárólagazanyjaseggében, járni nem tud, sír, bármilyen helyzetben..., nem, hogy a felszólításra, hogy megyünk a közértbe újong, amint beérünk, keresi az imádott Valikát, körbe-körbe szaladgál, körbe-körbe puszilgatják, előadja minden tudományát, provokálja magát. Hát, akkor nem társasági? Hát, akkor rossz lesz neki, ha gyerekek között lesz? Hozzátéve azt, hogy a Mama - nem kis áldozatot vállalva - minden nap találkozhat Vele, ami szintén jót tesz neki, mert imádja. Akkor ez rossz lenne? Én nem jártam bölcsibe, de az ovódára visszaemlékezve csak jó emlékeim vannak. Imádtam. Szerintem nem lesz a bölcsivel Milán se másképpen.

Aki meg úgy gondolja, hogy felelőtlen vagyok amiatt, hogy Milán bölcsis lesz, az nézzen mélyen magába. Én nem fogok lelkiismeret furdallással kelni-feküdni (már csak azért sem, mert jó, hogy kiírhatom magamből), már csak az imént leírtak miatt sem.

De mondhatom csúnyán azt is, hogy kapják be a nem létezőmet, mert ezt is csak a Fiamért teszem. Nem pedig jókedvből....