Sajnálatos hírt kell közölnöm: tegnap meghalt Dorothy (azért az jó, hogy a kutyánk Dorka, a hal Dorothy, ebből is arra a következtetésre lehet jutni, hogy tetszik a Dóra, Dorka név. De ha lenne majd egy lányunk, akkor buktuk, mert elszórtuk ezt a nevet már az állatainkra :D) a halacskánk L Egy hete a mi halunk, és a szívemhez nőtt.  Mert persze akvárium kell a gyereknek, meg halak, mert máshol órákat képes eltölteni a halacskák nézésével, mi meg azonnal ugrunk a témára. Okos szülők. Itthon nem nézi őket, oda se megy, semmi :D Na jó, néha mondja, hogy a Tündiéktől kaptuk, meg szereti őket, de nem nagyon érdekli, amióta itthon is van. Még jó, hogy mi „csak” 15 ezret költöttünk rá… Okos szülők.

Engem, miután férjecském bekapcsolva hagyta a telóját, kétszeri ébresztés után kivetett az ágy. Csináltam már rizses csokit, elmosogattam, megpucoltam a répát, narancsot, felvágtam az almát, hogy miután felkelt a ded, kicentrizzem - házi kubut csinálok minden nap, mióta egyetlen apánk meglepett egy - karácsonyra szánt - gyümicentrivel.  Milán nagyon fél a hangjától, ölelve szorongatja a térdeimet, és bömböl, miközben működtetem a gépet. Ezért napi egyre korlátoztam a használatát, akkor préselem ki a napi két nagy cumisüvegnyit. Mert igen, még mindig cumisüvegezünk. Már nem töröm rajta magam, nem érdekel, ha 4 éves korában is abban akarja meginni a kakaóját, ha mindig mosva van a foga, máshol (pl. bölcsiben pedig csak pohárból iszik, mamánál is néha, ha barátnőzünk, és az ő gyereke is, ott is) pohárból iszik (ha nem fáradt), tud, így tulképp leszarom, neki legyen jó: fekve, párnán, így iszik Ő. Na ezt pohárból nem tudná megcsinálni. Én meg engedek, neki legyen jó, úgy, mint ahogyan engedek a köztünk alvás terén is. Ez van, majd egyszer csak átkívánkozik a saját ágyikójába. Ha megkérdezi tőle valaki, hogy hol alszik, akkor azonnal mondja, a nagyágyban. De mondják neki, hogy nem, az nem az ő ágya, a másik az ővé, erre ő mondja, hogy nem, mert Milán nem alszik kiságyban. Na, erre varrjál gombot.

Játék terén a karácsony nagyjából kitalálva, gyermekem így se, úgy se játszik önállóan szinte három percet sem (hacsak nem ugrál, táncol), nem halmozzuk el, bár én hajlamos vagyok megdönteni a rekordokat játék terén, én vagyok az, aki egy beváruházban a gyerekosztályon tölt x időt, miközben már a gyerek unja, de én még mindig azon vagyunk, mit vegyünk neki, persze mindig hozunk egy kis valamit, én szoktatom rá a hülyeségre megint csak… Még nem szokott rá, soha nem hisztizett semmiért, de lassan elérem, én barom, hogy így legyen. A vásárlási mániámat kéne kezelni. De inkább azzal van a baj, hogy na, ezt vegyük meg, ezzel biztosan ellesz pár percig, addig tudok dolgozni, stb.. És úgyse így lesz, bármit is kap, bármennyire is szereti, nem játszik vele, csak ha mi is. Én rontottam el? Valószínű. Lehet, hogy nem hagytam kibontakozni, nem hagytam sosem sírni, mindig ott ültem mellette, szórakoztattam, foglalkoztam vele. (Term. nem csak én, mindenki, aki imádja.) Nem tudja, hogy kell játszani. Visszatérve a karácsonyhoz, kap egy garázst, kap a favonat –sín készletéhez hidat, sorompót, állomást, kap főzőkészletet mindenféle kiegészítővel, az alapanyagot úgy is én adom (száraztészta, borsó, magok, só, egészbors, bármi, csak száraz legyen), kap még két könyvet (egy Bogyó és Babócát, ami kedvenc, illetve Mosó Masa, ami az én egyik kedvencem volt), talán egy matchbox készletet,  aztán úgy is jön még Mamáék, Zsuzsiék, Anyuék, meg sok más egyén Jézuskája is.  Úgyse az ajándékon van a hangsúly, de amúgy, ha egy gyereket nézünk, akkor neki igen, főleg azon, amin nincs is mit csodálkozni, így a természetes.

Milán kezd nagyon válogatni. Mostanában csak husit akar enni, de csak olyat, amit meg is tud fogni (rántott hús, fasírt), ebédnél kijelenti, hogy neki husi kell, hülye anyja meg felszolgál neki (ha van) három féle kaját, mert közli, hogy se az, se az nem jó. Na lehet, hogy itt kéne elzavarnom az asztaltól, és talán azt mondani, hogy ez van, megeszed, ha nem akkor nem is vagy éhes.  Itt már konkrétan érzem, hogy hülyét csinál belőlem.

A napok mostanában elég zűrösen telnek, Milán sokat hisztizik, nem jó neki semmi sem, én pedig még pisilni se tudok nyugodtan. Kapkodok, rohanok mindennel, hogy ne nyígjen sokáig, mert nem bírom hallgatni. Sajnos fárasztó  az itthonról dolgozás, kimerít így gyerekkel, háztartással, fáradt vagyok, ezáltal türelmetlenebb is. Őszinte leszek, várom a januárt, hogy menjen bölcsibe, én pedig rendesen tudjam végezni a munkámat, napi nyolc órában, és le tudjak feküdni éjjel kettő előtt. Az sem fáklyásmenet persze, amikor be kell járni melózni, de akkor legalább tudom, hogy van egy rendszer, mert az így most itthon nincs meg.

Rosszalkodik ezerrel, ma a hálószoba és a gyerekszoba falát firkálta össze zsírkrétával, az ablakpárkányról szedtem le, felmászik mindenhová, kész életveszély. Kicsit folyik az orra is pár napja, de ezen kívül  semmi baja, látta orvos is, tényleg csak egy kis takony. És, igen, végre megtanult orrot fújni. Persze ez még nem elég arra, hogy ha nagyon taknyos, ne kelljen orrszívót is alkalmazni, de most szépen, erősen megfújja és kijön, aminek jönnie kell. Eddig is próbálkozott néha, de sosem járt sikerrel, szívta a levegőt vagy a száján fújta. Tegnap alvásnál mondtam neki, hogy vagy kifújja az orrát rendesen, vagy kiszívom, erre tessék, kifújta. Tud ő, ha akar :D

Holnap lesz egy kis kimenőm, gyerek és apa nélkül, nagyon kell ez most nekem, mert néha komolyan az őrület szélén állok. J