Hát én eddig is büszke voltam a Fiamra, na de most, most aztán köpni-nyelni nem tudok. ugye kimaradt két bő hónap a bölcsiből, amit javarészt velem, Apával, néha Mamával, Kikivel, Gyurkóval, Ircsimamával, Dédiékkel fűszerezve. Fel is készültünk rá, hogy ordítani fog, amint meglátja a bölcsit. És nem. Reggel keltettem, nem sírt, nem volt nyűgös, egyből üdvözölte Timót, a cicákat, kereste a Mamát, megitta a kakaót, felöltözött. Amikor odaértünk a bölihez (reggel, busszal, megfagyva, de manóm élvezte) eltörött a mécses, sőt, amíg öltöztettem, addig is pityergett. Aztán amikor bementünk, úgy ott hagyott engem is, apját is, mint eb a szarát :D
Annyira örültem, annyira büszke voltam az okos fejére, hogy azt el sem tudom mondani! Egész nap szépen elvolt, evett, aludt, hazasétált Mamával, ott is evett, Timózott, Gyurkózott, Kikizett, Apát már csak este látja, engem meg csak holnap délután, mivel én ma hazajöttem még ruháért, mert valószínűleg péntekig Mamánál leszünk. Fura, meg jó, csak nem férünk el hárman az ágyban, így Apa holnap leköltözik a Mamához :)
Ma valószínűleg már kilenc körül aludni fog, már fél nyolckor álmos volt, ahogy Mama elmondta a telefonban. Itt nálunk járhatatlanok az utak,tükörjég minden, seggencsúszva lehet csak közlekedni.
Sajnos nem csak öröm, hanem bánat is nyomja a lelkem, 2-án szörnyű hírt kaptam pótmamánktól, Zs-tól: meghalt az egyetlen fia... Nem tudok azóta sem ézhez térni, kiskorunk óta ismertük egymást, igaz, ritkán találkoztunk, de mindig tudtunk egymásról. Pár napja még beszéltünk telefonon. Kimondatlanul, de szerettük egymást, hiszen rokonok voltunk. Focizott, majd összeesett. Nem tudták megmenteni. Fél éven belül a második ilyen értetlen halál, egy családtag, egy barát, mindketten ugyanannyi idősek, fiatalok, teli élettel, vágyakkal. Családot hagyva maguk mögött. Ugyanúgy haltak meg. Borzalom. Nem tudom megfogalmazni, hogy mit érzek, azt pedig elképzelni se tudom, hogy Zs. (akit anyámként tisztelek, szeretek), mit érezhet. Egy gyermeket elveszíteni a világ vége. Ha ezt egy anya ép ésszel túléli, az csoda. Én azon vagyok, hogy pótolva a pótolhatatlant, de segítsek majd túljutni neki a nehéz éveken.
