Nem tudom, ki hogy van vele, de nálunk a körömvágás igazi rémálom. Vörösfejes, könnyet állig csorgatós, üvöltős dolog. Bajban vagyok, mert egyedül kell megoldanom. Általában az etetőszékbe ültetem be, ott történik a "fájdalmas" művelet. Azért írom, hogy fájdalmas, mert úgy csinál, mint ha komolyan fájna...
Az a baj, hogy alvás közben, etetés közben nem lehet, mert felébred, ill. ugyanúgy ordít, mint máskor. Szóval az eddigi, ami nem jött be, hogy irány, etetőszék, erőteljesen megfogom kicsi kacsóját és hajrá. Közben 20X húzza vissza a pracliját, mire a körömcsipeszt (én csak ezzel tudok bánni, magamnak is) beilleszteném a helyére, már húzza is vissza. Én meg vissza. Ő meg vissza. Én meg vissza, erővel, ordít, könnyezik, végül nagy-nagy nehezen sikerül levágni egy-egy körmét. Van, hogy a teljes kollekció csak napok múltán lesz készen.
Nem lenne probléma, azon kívül, hogy engem szétkarmol, meg mást is, a gáz csak az, hogy saját magát is. A füle az érzékeny pont. Amikor fáradt, akkor piszkálja a fülét. No most ha fáradt, és pont cumisüvegből eszik, így a kettő ötvözeteként mindig a fülének a belsejét kapargatja. Már kétszer volt olyan, hogy szó szerint folyt a füléből a vér, úgy szétkarmolászta. Pedig vágom a körmét, szó szerint verejtékezem közben, a fent leírtak miatt, de levágom mindig, sőt, az előző ilyen alkalommal nem is volt hosszú a körme....
Gáz.