Most már le merem írni, hogy egy kis csoda fejlődik a pocakomban. Ma volt az első igazi ultrahang, és láttalak! Ha megszázszorozódna a szókincsem, akkor sem tudnám szavakba önteni, hogy mit éreztem, amikor megláttalak. Látni, hogy igen, az ott Ő, Ő, aki az orvosok szerint nem is lehetne. Csak lombik útján. De Te egy csodababa vagy, hiszen spontán fogantál, ellentmondva az összes orvosi szakvéleményeknek. Hiába, ott fent dől el minden...
Egy ficánkoló, 6,7 centis kis kobold vagy, az ultrahangos néni nagyon türelmes volt, mire végre lecsillapodtál egy pillanatra, hogy megmérje a takaróredődet: 2,5 cm, minden ok. Közben úgy nyomott az ultrahangfejjel, hogy átrendezte a belsőszerveimet...
A kezdeti hányingerek szerencsére ritkultak, elmúlt a kekszes-ásványvizes időszak, bár ma eléggé erős volt megint. De nem baj, bármit kibírok, ha Rólad van szó :) A hasam is fájdogál, de ez is természetes. Ja, fontos megjegyeznem, hogy doktorbácsink, a Silhavy ma nagyon aranyos volt, megpuszilgatott, ami nála elég ritka. Biztos jót tett neki a nyaralás.
