hogy az ember lánya elbizonytalanodik. Amikor egy biztosra vélt dologról hirtelen megváltozik a véleménye. Így voltam ma reggel én is, amikor átvettem munkámat. Amikor megláttam a nyolc óriásdossziét, amiben olyan papírok vannak, amiből a világon csak egy van. Mert nincsenek még digitalizálva sem. Szóval ha nálunk tűz üt ki, akkor pusztul közel ezer intézménynek a működési engedélye. De nem is ez a lényeg, hiszen nem áll szándékomban felgyújtani a házat :D

Szóval amikor megláttam ezt a mennyiséget, akkor bizony komolyan elgonolkoztam az eddig biztosnak hitt úgyis "menni fog ez gyerek mellett is" elméletemen. Ennyit, így, ennyi idő alatt, hogy, mi, mi vaaaaan????!!!!!

Hozzáteszem, azért e bizonytalanság, mert Bubor mostanság napi 3-4-szer fél órát alszik. Eddig se volt egy nagy alvó, de most aztán végképp túlszárnyalja magát. Remélem, ez csak ideiglenes állapot.

Na, visszút nincs, nem is akarnám, hiszen a pénz az nagy úr, csak most felmértem úgy Isten igazából, hogy ez bizony így, gyerek mellett ez nagyon nagy kihívás lesz.

Hála Istennek van segítő nagyink, van segítő apuci, illetve még a szomszéd is felajánlotta, hogy besegít napi fél órácskákra. Hát igen, máshogy nem is menne a dolog. Annyira jó érzés, hogy másoknak is ennyire fontos az életünk jobbátétele.

Persze, joggal kérdezhető, hogy mire is valók a nagymamák. Joggal, de nem minden nagymama van ezzel így. Például sajnos a saját anyukám nem az az igazi nagymama típus. Ő sose mondta, hogy hozzátok el egy kicsit, amíg - akár csak vásárolni mennék - kell, vigyáz Rá. Ő inkább megvesz neki mindent, meg amikor ott vagyunk, játszogat vele, de ennyi. Nem haragszom rá emiatt, ő ilyen, nem igazán tud mit kezdeni a pici babákkal. Nem úgy a másik mama. Nála ez nem is kérdés. Sőőőőőt, alig várja, hogy vele lehessen. Az az alkudokzás, ami megy néha :DDD No meg a szomszéd... hát arra aztán tényleg nincs is szavam. Igazából semmi köze hozzánk, de mégis felajánlotta ő, persze hozzáteszem, unokájaként imádja egyszem fiunkat, hogy néha ő is bevállal egy kis időt.

No hát azért mindemellett, hogy Bubor nem lesz egyedül, magára hagyva addig sem, amíg én dolgozgatok, azért rendesen gyötör a lelkiismeret. Hogy nem fogok vele annyi időt együtttölteni. Holott dehogynem, hiszen ez csak egy-egy óra egy nap azon részéből, amikor ébren van, illetve a hétvégék még a mamáé.

De akkor is, most kicsit szar anyának érzem magam emiatt. Persze nem hobbiból vagy unalomból, vagy azért, mert nincs jobb dolgom fogom ezt csinálni, hanem azért, hogy főleg neki jobb legyen. Tudom, hogy nem vagyok szar anya, hiszen más már teljes napokat dolgozik a pici gyereke mellett, miközben valami idegen dada vigyáz rá.

Sokszor azzal "vígasztalom" magam, hogy régebben az anyáknak már a gyermekük három hónapos korában visszakellett álniuk dolgozni. És mégis, jó a szülő-gyermek kapcsolatuk. Persze ez nem ugyanaz, én nem leszek távol tőle, főleg nem egész nap.

Mindenesetre kivagyok. Majd belerázódok, belerázódunk, de egyelőre még nagyon félek.