Mozgalmasak a napjaink, nekem meló van ezerrel, kvázi folyamatosan dolgozom, két hetem van rá. Nagyon kevés. Szerencsére Milán mostanában jó partner, amíg én dolgozom, addig Ő eljátszogat lent a földön. Persze mindig lekucorodom hozzá, bekapcsolódok én is, ha igényli. Meg ha nem, akkor is :D Szegény ne gondolja már, hogy az anyja le se sz@rja :D

Szerdán a dédinél voltunk, én előre dolgoztam direkt, hogy el tudjunk menni. Már rég le volt beszélve ez a program, meg hát nekünk is jól esett egy kis kikapcsolódás. Nagyon jól éreztük magunkat, de jókedvemet délután 5-kor kicsit megkurtította egy telefonhívás, hogy pénteken 10-kor jelenés a minisztériumban, beszámolás a munkáról, hol tartunk stb.. Na mondanom se kell, olyan hirtelen jött ez, az eddig meglévő munka még kevés lett volna ahhoz, hogy azzal odaállítson a kolléganőm. Így hát, egyetlen épkézláb megoldásként azt láttam, hogy én másnap reggel vonatraülök és hazajövök, Milán addig a dédivel és tiszteletbeli nagyijával marad, majd délután meló után apja érte megy és hazajönnek együtt.

Természetesen normális ruha se volt rajtam, mivel autóval mentünk (és jöttem volna haza). A pofámról a bőr leégett reggel, amikor az Örsön át a Nyugatihoz egy kopott farmerban, papucsban és egy jobbidőket is megélt pólóban battyogtam :D MIndennek tetejében elkezdett szakadni az eső, szarrá áztam és! 4 órát utaztam... fél héttől majdnem háromnegyed 11-ig. A vonatnál a buszra egy órát kellett várnom... Útközben, amikor már olyan mindegy volt, beszaladtam egy százas boltba, kaptam is kiskutyás gyerekesernyőt, még síp is van rajta. Na az összhatást mindenki képzeletére bízom:D Én már csak röhögtem kínomban.

Mindegy, megérkeztem, dolgoztam, haladtam, most is dolgozom, haladok, de nem elég gyorsan.

No ennyit rólam.

Milán hazafelé nagyon jól viselkedett, hamar elaludt, így nem nehezítette meg Apa dolgát.

Ja igen: este nyolctól reggel hétig aludt Csibikém, nem semmi teljesítmény. Nem képzelgek, hogy ez így is marad, de jó "lett volna" egyhuzamban nekem is többet aludnom. De én keltem, mert ugye, meló van :)

Sokat bújik mostanában, annyira édes, ahogy odamászik hozzám, nyújtja a két kezét, hogy vegyem fel. Jókedélyű, mosolygós bébi még mindig.

És hát fogunk még mindig nincs, de sebaj, annál később romlik majd el :D

Szerdán evett egy kis gombalevest, belőle a srépát és a levét. Imádta.

Megkapta élete eddigi legdrágább lábbelijét, ami 11490 ft-ba került. Nem én vettem neki, hanem a dédi. Kapott még csúszásgátlós zoknikat illetve egy kocsicipőt is. Ja meg egy melegítőt. Jó dolga van a kis szarosnak.

Szóval jól vagyunk, jelentkezünk remélhetőleg minél hamarabb. Olvasni se nagyon van időm, utólag lesz mit bepótolni. :D

Puszi nektek.