Fantasztikus két nap áll mögöttünk. Tegnap a dédinél voltunk, főztünk, ettünk, csavarogtunk, jókat nevettünk. Ami feldűhített viszont, hogy a tápszer, amit most eszik, egyszerűen nem tartják sehol, mindenhol meg kell rendelni. Vissza fogok térni a régihez. Milán jó szokásához híven egész nap alig aludt valamit, gondoltuk majd hazafelé a kocsiban bedobja a szunyát. Hát nem, egész úton visongatott, dumált, ordított teli torokból. Na nem úgy ordított, hanem jókedvből. Ilyen még nem volt soha, mert vagy alszik, vagy nézelődik, de egy út alatt biztosan van nyügi és hiszti is. Annyira édes volt.

Ma jöttek az egyik barátnőmék. Úgy volt, hogy bográcsozunk, de az idő sajnos ezt nem tette lehetővé. Kapott Milán szép szandált, én fülbevalókat, Apa meg Jager-t. Milán velük is egyből szimpatizált, végig ment a vigyorgás, a lihegés, meg persze a hiszti, amint földet ért a feneke. Aludni ma még kevesebbet aludt, inkább a társaságban akart lenni, bár a fáradtságtól már alig látott.

Új/régi szokás, hogy egyfolytában állni akar. De most már a földre ha leülök mellé, akkor nyújtja a két kezét, mert fel akar kapaszkodni. Ülő helyzetből ezt másodpercek alatt meg is teszi. A mászás is érik, egyre taktikásabb a kisfickó.