Ismét sűrű hétvégénk volt és ismét nagyon jól telt. Pénteken dédiztünk, majd délután átbuszoztunk a mamához, mert szombatig nála volt Csimbike. Mama vett neki oda is egy etetőszéket, szóval mondhatni, most már teljes berendezése van ott is.

Szombaton, vágyva a rég áhított sokáig alvásra, 9-kor (hozzáteszem éjjel kettőkor feküdtem le, mert addig melóztam) szólt apa terminátor csöngőhangja, teljes hangerőn. Pedig mindig kikapcsolja a telefont éjszakára. Persze, hogy pont most nem :D És ki volt az? Hát persze, hogy anyu, aki csupán azért hívott a héten immáron kb. 8-szorra, hogy a kaját lebeszélje velem. Miután világosan megbeszéltem vele,hogy csak délután megyünk, miután már ebédeltünk, így nem valószínű, hgyo eszünk ott is. Nem, nem mondom, hogy ha én vettem volna fel a telefont kedves hangon szóltam volna bele, főleg, miután mondta, hogy ő már nyolckor akart hívni. Szóval, az egyetlen nap, amikor aludhattam volna, aludtam, de nem addig, ameddig jólesett volna. Sebaj, 5 perc puffogás után minden elnézve, az anyukám, ilyen, kész.

Milán a mamánál a megszokott módon szuperül érezte magát, minket abszolult nem hiányolt, aminek őszintén örülünk, mert talán így a bölcsivel se lesz gond. Persze a mamával töltött időt nem a bölcsivel akarom összehasonlítani, hiszen nála minden kétség nélkül, tudván, hogy teljes mértékű, tökéletesen ellátást kap, igaz szeretettel körülvéve. Mindenféle aggodalom nélkül hagyom nála a fiamat.

Keresztanyu és keresztapu is meglátogatta a szarost, imádják ők is, mert persze őt csak imádni lehet :D

Szombaton a mama után mentünk a másik mamához, náluk csupán egy órát voltunk. Más a légkör, mivel van egy kutyus, aki igen hamis, így a szobába kell bezárkózni, nehogy véletlenül kedve támadjon Milánunkat megkóstoni. Nem lenne gond, de a gyerekek ugye nem finomkodnak, de ez a kutya nem a Dorka, szóval itt bizony jpbb óvatosnak lenni. Milán ugye már nem bírja a bezártságot, meg már álmos is volt, szóval inkább elindultunk haza.

Vasárnap barátnőmék tettek nálunk látogatást édes vigyorgós hathónaposukkal. Hát, nem mondom, volt döbbenet. Részünkről. Az eddig mindig oly bátor egyszemfiunk most egy bátortalan, ijedős bőrbe bújt. Megijedt Gréta hangpróbáitól, pedig olyan édes volt. Érdeklődtek egymás iránt, de amint jött egy hangosabb szóváltás, Milán sírásba tört ki..

Remélem a 24-i csúcstalálkozóra összeszedi magát :DDD

(Jövök még képekkel)