Milánnal az élet

Újra itthon, igaz, csak adaptáción, vagyis tegnaptól keddig, de addig minden reggel be kell mennem a kórházba infúzióra és ctg-re. Most minden nap kapjuk az infúziót, napi fél litert, és minden nap megnézzük a szívverésedet, hetente pedig ultrahang. Most már a harmadik helyre van szúrva a branűr (amin keresztül kapjuk a lötyit), már mindkét kezem szét van szurkálva. Szerencsére háromágyasba kerültem, igaz, nem a múltkori szobába, ahol a Kinga is van, de itt is nagyon aranyosak a szobatársak, a Timi őslakó, már majdnem három hónapja ott "lakik". A legszuperebb ágy az enyém, az ablak mellett. Egész jól elvagyok, de a munka hiányzik. Gondolkoztam rajta, hogy holnap infúzió után már nem jövök vissza, mert az utazás is nagyon kimerít, és az sem túl jó, hogy kétórán keresztül zötykölődöm, attól mindig annyira bekeményedik a poci, hogy levegőt is alig kapok. Itthon nem érzem magam biztonságban, mégis csak 50 km a kórház. Most már nem is erőltetem, hogy kúra után hazajöhessek. A hasam ahogy nősz, egyre jobban feszít, húz, keményedik, fáj. Egy egyszerű helyváltoztatás is több perces kínnal jár. Te hála Istennek jól vagy, a keringéseddel is minden ok, a magzatvizem mennyisége szám szerint 5.48. 7-től jó. Nem annyira vészesen kevés szerencsére. Sokat mozogsz még mindig, bár mostantól már elég kevés lesz a helyed :) Jövőhéten kiderül, hogy mennyit nőttél múlthét óta, addigra már biztosan két kiló felett leszel. Kimostam gyorsan a hazajövős ruháidat, már csak ki kell vasalni. Ma össze szeretnék pakolni neked is és magamnak is, hátha előbb szükség lesz rá, bár nem szeretném. A pénteki ultrahangon annyira tetszettél a szonográfus néninek, hogy ingyen nyomtatott egy fotót a pofidról :)