Hétvégénket a nagymamánál töltöttük, vasárnap ott is aludtunk, mivel Milánnak ott is van kiságya. Ez volt az első ilyen eset, hogy nem otthon aludtunk, de nem volt probléma. Mondanom se kell, mindenkit levett a lábáról a kis zsivány. Szórta a mosolyait, hangosan nevetett, persze délutánra már a nyűgösködésből is kijutott egy kicsi, de okkal: nagyon szeles volt a drágám. Mostanában a hasfájása pedig már egyre ritkább. Vasárnap nagyon szép idő volt, szinte egész nap a levegőn voltunk, nagyon szépen megfogta a nap a pofiját. Szerencséje van, nem az én fehérkés bőrömet örökölte.
A kényeztetésből is bőven kivette a jussát, hiába, ez tényleg a nagymamák kiváltsága :) Na nem mintha itthon nem lenne jó sora a kislegénynek, de nyilván többet hagyjuk magában játszani, különben nem lenne időm semmi másra. Hétfőn aztán volt is biggyesztés és sírás, amikor letettem a járókába. Szerencsére hamar visszabillentünk a szokásos kerékvágásba. Ilyen is kell, lényeg, hogy megtanulja, hogy itt ez, máshol meg más a "rendszer".
Éjjel a régi szép idők emlékére megint 2-kor ébredt, nem kis bosszúságomra, hiszen már annyira elszoktam az ilyen korai riasztástól, hogy félkómában etettem meg :) Még az a jó, hogy éjjel nagyon könnyű őt visszaaltatni. Ehhez persze nagyon jó módszer, hogy sötétben és csendben etetem. Ilyenkor nincs beszélgetés. De ez tényleg bejött. Régen még hurcolászni kellett éjszaka, mire vissza tudott aludni.
