Milánnal az élet

A szombati napunk amilyen jól indult, olyan kudarcba torkollot. Történt ugyanis, hogy anyuékkal délben elindultunk Pestre, hogy hazavigyük őket, aztán pedig betérjünk meglepetésként másik nagymamához. Igen ám, de ezzel a lépéssel borult az egész nap, mivel Milán délelőtt nem aludta ki magát (kétszer sikerült fél órát), így mire jött volna a délutáni hosszabb alvás, amit a mamánál terveztünk, nem jött össze, mert már annyira túlpörgött, hogy vígasztalhatatlan lett.
Ebéd után gondoltam, csatlakozom én is apához (mert ő annyira fáradt, miután éjjel még a síró kisdedre se ébred fel, sőt, ha atom robbanna, akkor se ébredne föl, szóval teljesen kimerült szegénykém:D ) egy laza kis szundira. Az emeletről hallgattam, hogy egyszem gyermekem még mindig üvölt mint a sakál, hiába a nagyi és a keresztanyu folytonos hurcolása, csitítgatása, popsipaskolása stb., semmi se segített. Persze, hogy a lelkiismeretfurdalás miatt azonnal lent termettem én is, gondoltam, beszállok harmadiknak, nálam általában lenyugszik (mondjuk eddig náluk is lenyugodott :)). Mire leértem, persze, hogy elaludt a keresztanyja ölében :) Visszamentem, hogy akkor hátha tudok még aludni, de éppen hogy lefeküdtem, újból elkezdett sírni a drágám. Szegénykémet megetettem nagynehezen, mert már annyira sírt, hogy a cicit is alig tudta bevenni. Aztán nehezen a nagyinál aludt el, de akkor meg már indulnunk kellett, így öltöztetés közben felébredt. Gondoltuk, a kocsiban majd úgyis alszik. Dehogy aludt :)
Tekintettel arra, hogy nagyon kimerült volt, megfürödtünk hétkor, de a kajálás már nehezen ment, mert közben végig ordított a lelkem. Azért én próbáltam eröltetni, nehogy nekem azért ébredjen fel két óra múlva, mert éhes, de végül megálltunk 50 ml-nél és 5-ig aludtunk.