Csimbikém ma megüti az elviselhető nyűgösség mércéjét. Borzasztó, a hajam hullik már tőle. Hol van az én édes kisfiam? Vagy csak én vagyok türelmetlen ennyire, hiszen még csak reggel óta tart a semmisejóhahurcolomaseggedazse időszak. :D Már most zombi vagyok, komolyan. Már az is megviselt, hogy éjjel kétszer ébredt azonnal cicit követelve. Megviselt, mert elszoktam az ilyen éjjeli akcióktól. Na de ez az egész napos haddelhad... Gyermekem a cicin is csak tekereg, szenved, mással foglalkozik. Pedig még nem is jött meg. Persze most megint lelkiismeretfurdalásom van, hogy milyen anya vagyok, mert ma nem tudok igazi anyaként teljesíteni, nem tudok popsit hurcolászni, nincs kedvem mondókázni, énekelni, szórakoztatni őfelségét. Szar a helyzet, mert tegnap ugye hőemelkedése volt délelőtt, de ettől függetlenül szuper jó kedve volt, ezért nem feltételezem 100%-ig, hogy emiatt lenne ez a parádé. Vagy igen? A foga a doktornő szerint nem jön még (szerintem lehet...), ezért azt se feltételezem tutira, hogy amiatt nyűgös. Vagy lehet?
Végülis volt már ennél százszorta rosszabb is, lehet, hogy tényleg csak én vagyok ma kényes kutya...
Nah, fel is ébredt... és ordít....áááááááááááá