Augusztus 20-án névnapot ülünk. Ez most már biztos. Mint hogy az is biztos, hogy új nevet anyakönyveztetek gyermekemnek. Mert nem méltó a Bécsi Milán névre. Nem. Ezek után biztosan nem. Új név: Hiszti István. Anyja új neve: Kergült Rozál. Mert megkergülök, ma már nagyon úgy érzem.

Tudom, mindig rinyálok. Tudom, vannak ilyen időszakok, de ez a gyerek szó szerint hisztis. Hisztis mint én voltam. Tudtuk ezt eddig is, hogy nem könnyű eset, nem van úgy, hogy leteszem azt jól van. Nem is vártam ezt el sosem, de most tetőfokára hágott a hiszti. Ahogy földet ér a hátsórész, kész, vége, világvége. Na meg hogy most már rendesen kifeszíti magát, ha valamit nem akar. Ezek után mi jön majd, hogy földhözveri magát? Mert akkor én tuti viszem a hidegzuhany alá. Na idáig azért remélem nem fajul a helyzet.

Tudom azt is, hogy nem vagyok egy végtelen türelmű anyuka. Sosem voltam türelmes, nagyon sokat változtam e téren is, de néha biza kiakadok. Na ez a gyereknevelésen nem ütközik ki és hála Istennek tényleg nem látja kárát - remélem, bár néha bizony erélyesebben szólok Rá, hogy haaaggydddmmmmmmmmmmmmááááááááááááááááárrrrrrrrrrrrrrabbbbbbbbbbbbbaaaaaaaaaaa! De természetesen nem ordítok vele. Jó, gyámügyiseket még nem kell küldeni, elvagyunk, csak néha már úgy érzem, hogy nem tudom hogy érzek. Néha elgondolkozom azon, hogy bizony nem könnyű az anyaság.

A fő gond, mint leírtam már ezerszer, mint ilyen bejegyzést is írtam már ezerszer, hogy nem alszik napközben legyen bármilyen fáradt is, ő a végsőkig feszíti a húrt. Na nekem ez két nap folyamatos hisztizés és ordítás után már sok.

Tegnap meg ma Apa is megtapasztalta a Magyarok Istenét, őszintén szólva kicsit örültem neki, hogy részese lehet ő is a fenékigtejfölnek. Lehet, hogy bunkó vagyok, de eddig ő ezt csak telefonon élte át.

Egyébként tegnap megtörtént az, ami még soha: miután arra jött be az udvarról cigi után, hogy szó szerint aludtam, miközben a gyerek kicsavarodva a kezemben evett a cumisüvegből megsajnált és azt mondta: átveszem, menjél feküdj le...

Köpni-nyelni nem bírtam, annyira meglepődtem, mert ilyen mióta megszületett fiunk még sose hangzott el a szájából.

Na azt azért leszögezem, hogy nagyon jó apuka, nagyon sokat foglalkozik a fiával, de amikor alvásról van szó, inkább ő alszik mint hogy azt mondja feküdjek én le.

Na de visszatérve Milánra: Rá nem természetesen nem lehet "haragudni". Hogyan is lehetne, hiszen mosolyával, ahogy huncutan rám nevet mindig levesz a lábamról. Elmondhatatlanul szeretem, akármilyen kis hisztike is.

"A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet."