Milus a mai nap igazi nagyfiú módjára viselkedett, sőt, amikor jött felém, hogy felkapaszkodjon a székemre, én nyújtottam felé a kezemet, határozottan elutasította... Sőt, a mai nap folyamán olyan is előfordult, hogy a játékától eltolta a kezemet! No, ennyit a nagy anyás korszakról. Hát most visszasírom azokat a napokat, amikor levegőt se vehettem nélküle :) És még mennyi ilyen lesz...

Ma szortíroztunk, válogattunk. Kikerült  sok minden használaton kívüli, valamint kinőtt cucc. Köztük sok olyan hasznos tárgy is, amit nem volt szívem kirakni, így egyik barátunk egy hónapos kislányának ajánlottam fel, ami kell nekik (szopipárna, kenguru (igaz sötétkék, de Chicco, fektetve is hordható, jó minőségű), hálózsák, kapucnistörölköző), hátha nekik még jól jöhet, majd eldöntik, hogy mi kell mi nem. Hihetetlen, hogy ezeket a holmikat még Milán is használta egykoron. Jaj, most meg már olyan nagyfiú...

Elgondolkoztam a bilin. Szerintem veszünk neki, persze nem lesz erőltetve, de amikor esedékes a kaka, előtte ráültetem, hátha. Bár szerintem meddő a dolog így, hogy egy perc nyugta sincs, mert sajtkukac. No de a Török és a tehenek az én előadásomban mindig elvarázsolja. Már tudja, hogy melyik az a könyv, ha mondom neki, akkor kavar felé. Napi tízszer biztos, hogy előadom neki, amit Ő kacagással, visongatással fogad. És nem unja meg. Az Anyám tyúkja szintén nyerő. Egy ideig biztosan leköti. Talán egy kakálás erejéig.... Én nem azért mondom, de mióta komolyan fogzik, ezáltal fosik mint a gép, kétszer annyi pelus fogy mint amúgy. Nem vagyok zsugori, de azért nem mindegy. Azt a pénzt egyéb hasznosabb dolgokra is elkölthetnénk. Szóval meglátjuk, persze még kicsi a szobatisztasághoz, de ha már egy odasikerül... Hajrá bili.