Hamarosan itt a karácsony. Különleges ünnep lesz ez, mely teljesen új formát ölt, mivel idén egy új családtaggal ülünk asztalhoz.

Számomra a karácsony eddig nem jelentett nagy élményt. Megmondom őszintén, hogy azonkívül hogy ok, szép-szép, jó-jó, ajándékok halmaza, de különösebb élményt nem fűztem hozzá. Talán mert túl hamar felvilágosodtam, hogy Jézuska ugyan nem létezik, hogy az ajándékokat bizony a rokonságtól kell kérni. Kaja mindig volt dögivel, talán a karácsony nekem erről, meg a szülők által fa alá rakott általam megrendelt cuccokról szólt. Jó, hat éves koromig még hittem a Jézuskában...

Idén más lesz. Idén már köztünk van Ő, aki miatt új értelmet nyer ez az Ünnep. Nagybetűvel, mert idén valóban Ünnep lesz.

(Gondolkoztam, hogy azon kívül, hogy a család egy része összeül, mivel lehetne még megajándékozni a kis tököst. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy játékot fogunk kérni mindenkitől. S hogy ne vegyen senki felesleges dolgokat, jó lenne egy listát összeállítani, s talán meg lehetne beszélni, hogy ki mit vesz meg eme listából.) De ez csak tényleg egy zárójeles három mondat.

Az tudvalevő, hogy Milán képességét már régen meghaladják a csörgők és a zenélő kütyük. Bár volt olyan, aki azt mondta, hogy minek játék ennek a gyereknek, amikor tele a szoba velük. Igen, tele a szoba bébijátékokkal, ami nem fejleszti a készségétnem köti le, magyarán szólva le se sz@rja, és idiótán fest, amikor megfogja a bébicsörgőt és csapkodja a földhöz. Talán ennél többre érdemes. Nem akarjuk hallgatni az annyi játéka van, minek még több szöveget. Egy gyereknek a játék a mindene. Az a Világ. Abból tanul. Emlékezzünk már vissza, mi nem játékot kértünk mindig, mi nem a játékból építettük fel a Világot, mi nem úgy tanultunk?

És legyen ez egy mesekönyv, ami (számomra) mindennél többet ér, legyen ez egy verseskötet, legyen ez egy  bármilyen kézségfejlesztő, de építse a gyerek fantáziavilágát.

Szeretném, és remélem, hogy Milán érdeklődve fordul a mesevilág, majd később akár a szépirodalom, de akár a fantasztikum felé. Szeretném, ha szeretné a könyveket. Ha szeretne olvasni. Erre meg van minden esély, próbáljuk Őt erre nevelni, tudatosan, tudat alatt.

Már most vannak kedvenc versei, mondókái. Már mos szereti a könyveket. Megrágni. :D De felismeri a kedvenceit. Talán ez nem nagy szó, de bíztató.

Örülök, hogy a családom úgy gondolja, hogy nem elég korán kezdeni a könyvekkel való ismerkedést!

De a könyvek fontosságáról letérve igen fontosnak tartom továbbra is a játékot. Várom már, amikor Milán abba a korba lép, amikor lehet vele kreatívkodni, lehet vele társasozni. Persze tudom, hogy mire ebbe a korba lép, már idősebb lesz egy-két évvel. Nagyobb lesz, mert az idő repül. Utána persze visszasírom majd azt az időt, amikor még csak feküdt és én jelentettem neki az életet.

De nem rejtem véka alá azt sem, hogy igenis, igenis vágyom arra, hogy okosodjon. Járjon akár azzal, hogy elmúlnak a kisgyermekévek. Bánni fogom. De most várom.

Elkanyarodtam. Mindegy. A lényeg, hogy egy gyönyörű, boldog, minden eddiginél boldogabb karácsonyra számítok. Olyanra, amilyen még soha nem volt. Egyikünk életében sem. Se az enyémben, sem apáéban, mert nem volt még gyermekünk. Se a nagyszülőkében, mert nem volt még unokájuk. Sem a leendő keresztszülőékben, mert nem volt még (és még nem is van sajnos, meg kéne már tartanunk a kersztelőt..) keresztgyermekük.

Mindenkinek különleges, megismételhetetlen, első lesz az idei. Újratanuljuk a karácsony ünnepét. Azt hiszem. Vele, Általa, Miatta, Érte, mindegy, hogyan fogalmazok.

Vele lesz teljes!