A hétvége nagy lazulással telt, mondhatni, hülyére aludtam magam. Hiányzott már, a szervezetem is igényelte, különben nem aludtam volna este hattól :D De nem csak alvással töltöttem az időmet: ültettem, kimentem a kertbe, kigereblyéztem az őszi leveleket a virágágyásokból. Nőnek a tulipánok, a nárciszok és a játcintok. Olyan jó volt egy kicsit kint lenni. Csak ne lenne ilyen sár. Este hosszasan fürdőztem, olvastam, á, nagyon jó volt :) Azért nagyon hiányzott a szaros, de már minden idegvégződésem kívánta a pihenést, így hamar "megfeledkeztem" a zsizsegős motoszkámról. Természetesen, mert a legjobb helyen tudhattam.
Milán nagyon jól érezte magát a mamáéknál, voltak templomban is, ahol végül negyed órát töltöttek, mert követ kaparászott, mehetnéke volt, de legalább sétáltak egy jót. Kimentek a temetőbe is. Olyan szép pirospozsgás lett az arcocskája. Remélem holnap is szép idő lesz, hogy sétálhassunk nagyokat. Mama mesélte, hogy éjjel - lefekvés után egy órával - felébredt Milus és vígasztalhatatlan sírásba kezdett, tekergett, semmi se volt jó. Végül az órával a kezében a sarokágyon elaludt.
Itthon éjjel nem volt semmi gáz szerencsére. Reggel nagyon ingerült voltam, undorodtam magamtól azért, ahogy viselkedek, legszívesebben agyonütöttem volna magam, de nem tudtam uralkodni a hormonjaimon. Piroska van. Milán is rásegített egy lapáttal, nem kellett neki semmi reggelire, mire végül tápszert evett. Az ebéddel is küzdöttünk, de az végül lement. Pocsék délelőttünk volt, de szerencsére a két óra alvás megtette hatását, én is, ő is kiegyensúlyozottabban ébredtünk. Annyira felrúgnám magam, hogy hogy lehettem reggel ilyen undorítóan türelmetlen, hisztis. Folyton csak azt hajtogattam, hogy vissza akarok menni dolgozni, mert megőrülök teljesen. Szegény Milán, elég gáz anyja van.
Persze, nem akarok visszamenni még, csak néha jó lenne kicsit mást is csinálni, vagy leglább kimozdulni ebből a négy négyzetkilóméternyi 5 lelket számláló porfészekből. Ez se igaz, mert csodás helyen lakunk, csak ilyenkor télen unalmas. Jöjjön már a jó idő.
A délután jól telt, sétáltunk babakocsi nélkül egy nagyot, visszafelé persze cipeltem őkelmét. Minden egyes ugatós, harapós kutyához oda akart menni, azok meg még őrültebben ugattak. Gondolom, hogy örülhettek a gazdáik :D Itthon még lesétáltunk a kertbe, megmutattam neki a szánást, ahová hamarosan veteményezni fogunk. Természetesen az ő segítségével :)
Bunkert is építettünk, amit nagyon élvezett, bepakoltunk egy csomó játékot is, sőt, még a Dorkát is beengedtük egy picit a házba, vele is kergetőztünk. Aztán jó alaposan megfürödtünk. Olyan hálás kutyus, olyan alázatos szerettel bújik Milánhoz.
Annyira rossz érzés, hogy reggel még egy mosolyt se tudtam megereszteni. Pedig imádom, ő az életem, de nekem is vannak szar napjaim.
Elegem van mára, nem bírom elviselni saját magam, megyek, lefekszem.