A mai napunk úgy indult éjjel kettőkor, hogy iszonyatos sírásra ébredtünk. Ok, jöjjön közénk, bár, ha Apa is itthon van, akkor nem férünk el annyira a 200-as ágyon, így én mindig ki vagyok szorítva. Jobban szeretem ilyenkor, ha csak hajnalban kerül közénk, ne zsibbadjon már el reggelre mindenem ;) No, a reggel is sírósan indult, semmi nem volt jó. Pont egy hete kapta az oltást, aminek elvileg ma jelentkezhet tünete. Jelentkezett, 37.5 formájában, ami nem gáz, de a reggeli hangulatra azért rányomta a bélyegét. Ez azóta lement. Fogzik is valószínűleg, megint folyton kakál, az a savanykás, zöldes, híg finomság, ami ilyenkor szokás.
Beszéd terén azt hiszem most nagy léptekkel haladunk, nekem mindent elsorol, más előtt már a fejét rázza, de nem is ez a lényeg, hanem hogy bővült a szókincs sok szóval. A kedvencem a kacsa hangja: hápá-hápá. Amúgy olyan mint egy kínai bébi, jun-ejnégné-jlinjlin...
Énekel :D a jlin-jlin-gjin-gjiiigjáj, ezek énekhangok :D Haláli, és nincs most kamerám, pedig ezek olyan emlékek, amiket msot még inkább videóznék, mert olyan gyorsan fejlődik. Autózi, bürrög, vümmözik.
Alváshoz visszatérve: miért van az, hogy amióta megszületett, azóta minden áldott reggel sírva, ordítva kel? Nagyon ritka, hogy mosolygósan, jókedvűen.
