Kezdek elég nagy kakába találni magam, és tudom, hogy most rontom el. Van az ugyanis, hogy egyetlen gyermekemnek megengedek (szinte) mindent. Most nem vagyok következetes, ez pedig azért van, mert most nagyon apás, és azt hiszem, hogy egy orrtörléssel, egy csavarhúzó-elvétellel, amit ő nagyon sérelmez, elvágom nála magam, nehogy haragudjon rám, nehogy mégjobban kiessek a kosárból, pedig nem estem ki, csak apát ritkán látja, ezt tudom én is... Hülye vagyok, komplett hülye... És hagyom, hogy lógjon a taknya a felsőajkáig, nehogy "szegény" haragudjon rám, amiért meg merészeltem törölni az orrát, amit utál. Az orrszívásról nem is beszélve.
Pedig a szabályokat most kell felállítani, a határokat most kell megszabni. Persze, normális keretek között. Sosem voltam egy görcsölős nem, nem, gyere ide, koszos leszel, oda nem mehetsz szülő, csupán a józan ész keretén belül tiltottam, mint pl., hogy nem ütjük a másikat, nem tépjük a virágot, nem dobjuk a könyvet a teli kád vízbe stb. ...
Én vagyok az, aki szigorúbban szól rá, ha olyasmit tesz. Én vagyok az, aki elrángatja, ha 5 centire áll a tv-től.
Természetesen megmagyarázom neki, hogy mit, miért nem csinálhatunk, milyen következménye lesz, bár lehet, hogy néha fölösleges túlmisztifikálni a dolgokat. De tudom, hogy a javát megérti.
Szóval, most ott tartunk, hogy próbálok a kegyeibe férkőzni, bár nem lettem kegyvesztett (ugyanúgy puszil, szeret, kiabál utánam, csak ha apa itthon van, ő a sztár), csak apás időszakát éli, amit én néha nehezen viselek. Fítíkeny vagyok azuramra nnna :D
