Jegyzeteletem a kórházban is, de nem tudom, hová tettem a papírokat, így csak nagyvonalakban tudom leírni, hogy mi is történt.

Vasárnap folyt róla a víz, 39 fokos láza volt, immár 7 napja, egy kivételével. Akkor már azt mondtam, hogy vigyük be az ügyeletre, én nem várok hétfőig. kedden kellett volna vinni egyébként vissza a gyerekorvoshoz. Kapott kúpot, bementünk, megvizsgálták, aztán mondták, hogy maradunk, mert infúzió kell, mivel alig ivott napi 2 decit. Készültem is erre, hogy maradni fogunk, nem érdekelt egy percig sem, a gyerek érdeke a legfontosabb. Azt csak mellékesen jegyzem meg, kissé felháborodva, hogy egy 21 hónapos gyerek mellett csak napi 2500 forintért maradhat bent az anyukája. Holott, a nővéreknek így aztán tényleg semmi dolguk nincs a lázmérésen kívül, mert az anyuka természetesen mindent megcsinál...

Szóval röntgen, vérvétel, infúzió, apa hazarohan cetlivel, hogy mi kell, összepakol, vissza, telefon mamáéknak, roknoknak, sírás, ijedtség, rémület. Pedig a 6 nap láz kutyapöcse volt a 12 naphoz képest...

Két gyermekágyas szobában kaptunk helyet, angyali szobatárssal, vagyis a kislánya volt az igazi szobatárs, az anyukája pedig a szobatársnő. Amúgy én úgy éreztem magam, mintha én feküdnék a kórházban, nem a gyerek. Milán döbbenetesen jól viselte a dolgot, tényleg meghökkentő, hogy ezek a pici gyerekek is mennyire jól tudnak alkalmazkodni az adott helyzethez, esetünkben, hogy a megszokott 88 négyzetméter helyett egy kiságy, egy nagyobb ágy, illetve kb. 4 nm a területe, ahol garázdálkodhat. És hogy szinte egész nap az ágyon voltunk.

Mamáék még vasárnap rohantak be Vácra. A laboreredmény (vér) magas gyulladást mutatott ki, egyértelmű volt, hogy vírusos, illetve bakteriális fertőzést kapott, lehet, hogy többet is egyszerre. A mellkasröntgen nem mutatott egyértelmű tüdőgyulladást, de azt is megállapították, hogy hörgőgyulladása van - ismét. A pisigyűjtés vasárnap nem sikerült, ami a zacsiba bekerült, az egyből ki is nyomódott belőle, hiába, az én hibám volt, mivel nem néztem bele a pelusba 20 percenként, mert a gyerek a sok kúp miatt már teljesen ki volt akadva, ahágyszor a pelus közelébe nyúlkáltam.

Szerencsére inni elkezdett, az evés az tragédia volt, a gyógyszerezésről meg ne is beszéljünk. először szájon át kapta az antibiotikumot. Ez ment keddig, de nem használt, mert naponta 4-szer volt 38.5-39.3 közötti láza. Kétségbeejtő volt, ekkor már teljesen ki voltam borulva (a családdal együtt), hogy mi van, miért nem csinálnak semmit, mire várunk még. Engem ekkor már csak az foglalkoztatott, hogy leukémiás a gyerekem, vagy valami más súlyos betegsége van. A fehérvérsejt száma emelkedett, a trombocita a megengedett 3-4száz helyett 800 volt, a crp-je 28. Nem tudtam kiverni ezt a fejemből, egyedüllétem pedig megteremtette rá az esélyt, hogy kombináljak. Mindenesetre kedden leküldtek fülészetre, ahol azt mondták, hogy gennyes a jobb füle. Szó szerint ezt mondta a dokinő, valamint azt, hogy ettől nem lehet láza, az nem ettől van. Na itt végleg elszakat a cérna, hogy akkor mi lehet, mitől van ez?!

Szerdán reggel valósággal üldöztem egy orvost, hogy beszélni tudjak vele. Mindegy volt, hogy ki, csak orvos legyen. Persze addig is volt vizit, de semmi érdemlegeset nem mondtak.Persze pont az eddigi orvos sem volt, csak egy fiatal, korombeli, akit addig nem is láttunk, persze, hogy abban nem bíztam. Megmondtam, hogy az eddigi kezelőorvosával szeretnék beszélni, még ma, most, rögtön, mihályst, nyugtatott, hogy persze, jönni fog, de szakrendelésen van. Mondom jól van, megvárom, de jöjjön, mert ha nem, akkor nem állok jót magamért. Ekkor már azon gondolkoztam, hogy átvitetem máshová, mondjuk a Bethesdába Mazsolámat. 1 körül már mint a bolygóhollandi olyan voltam, kerestem, még mindig nem jött, de szóltak neki, jött a válasz. Kettőkor már kimentem, mondtam, hogy ok, most lett elegem, ha nem jön, akkor megyek az igazgatóhoz, aztán beszélek vele. Ekkor 10. napja volt lázas Milán. A nővér persze megértő volt, mondta, hogy ő érti, de a főorvos már egy hete szabin van, csak egy orvos van az egész oszályon. Mondtam, hogy ok, én is megértem, de ő meg értse meg, hogy mit érezhetek én, miután mindenki mást mond, nem tudom, hogy a gyerekemnek konkrétan mi baja van, hogy nem csinálnak semmit, és egyébként is leszarom, hogy ki van szabin, jöjjön ide valaki.

Jött is, egyből, rá fél órán belül. Ekkor a dokinéni, aki amúgy egy angyal,  elmondta, hogy mi van, amit eddig is tudtuk, de most a füle miatt gyanakszanak a lázra, ezért kapja az antibiotikumot. Ok, de mondom nincs hatása, csináljanak egy vérvételt is. Azt mondta, hogy tervezte, mondom ne tervezze, csinálja, most. Meg is scinálták, egy órán belül lett is eredménye, a gyulladásos értékei jobbak lettek, de antibiotikumot váltanak, erősebbre.

Utána jött a főorvos is, aki szabin volt, aki egyébként úgyszint egy szuper orvos.Milán ekkorra már teljesen be volt parázva minden egyenruhás középkorú hölgytől. Illetve minden idegen közeledéstől. Szerdán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mondja: mit csináltál, mit csináltál. Erre odafigyelek (amúgy mellette álltam, soha, egy percig nem volt egyedül, csak most beszélgettem a szobatársam férjével), és látom, hogy a branürt kitépte a kézfejéből. Mondom ügyes vagy, most lehet újat szúrni. De aktuális volt, mert a ragtapasz alatt kontakt ekcémás lett. Nyilván ezért piszkálta. Szrencsére egyből eltalálták, a jobb kézfejébe került át a csapocska.

Folyt. köv.