Szóval az antibiotikumot most már napi háromszor kapta vénásan. Éjfélkor is keltették. Csütörtök reggel 39.4 fokos lázzal ébredt. Utána dél körül volt láza. Az orvosok folyamatosan nézték, azt mondták, felmerült bennük, hogy H1N1-el fertőződött, megérdeklődik, van-e teszt a kórházban, de meg fog gyógyulni, szóval, ha nincs nekik, akkor fölösleges az ÁNTSZ-től kérni, mert az nagyon sok időbe telik. Mondtam, hogy mindegy, ha azon múlik, hogy ki kell fizetni, ne aggódjanak, csak csinálják meg. Nekik nem volt, felhívták az ántsz-t, azt mondták, hogy mivel nem indokolt, így nem adnak. Mondjuk ez csak egy felmerült gondolat volt, tényleg nem volt semmi konkrét dolog, ami ezt támasztotta alá. Jött a főorvos is, mondta, hogy nem kell teszt, nem az a baja.

Mamának a kollégájának a felesége az egyik ápolónő a kórházban, így lett egy kis összeköttetés, talán még jobban odafigyeltek ránk, miután ez kiderült. Csütörtök este azt mondta az egyik doki, hogy úgy látja, kezd hatni az antibiotikum, így, ha péntek délig nem lesz lázas, akkor szerinte hazamehetünk. Sajnos péntek éjjel megint belázasodott, de csak 37.8-ig mentünk el, aztán kapta is a kúpot. Utána már csak hőemelkedései voltak. Végül azt mondták, hogy ha szombatig már nem lesz láz, akkor vizit után mehetünk haza.

Enni végig alig evett, szinte csak kekszen élt. Bundáskenyeret emlegetett, mama csinált is neki, szombaton reggel, amikor jöttek értünk, hozott, abból evett legalább :)

Amúgy szombaton már eléggé véges volt a türelmem, szegény manómra mérges is lettem, mert az ágyba beöntött egy liter almalevet, a matracból, mindenből csöpögött a ragacsos szar.

Szóval szombaton hazajöhettünk. Mama már pénteken kijött hozzánk, miután voltak a kórházban, kitakarított, kimosott, hogy mire jövünk, szép rend legyen. Az is volt, csakúgy csillogott minden. Itthon meg a Kiki várta, na megy a Gyurkó, igaz, ő is bejött a kórházba értünk, vele már ott találkozhatott.

Most egy hónapig itthon maradunk, bölcsibe nem megy addig, sőt, egy darabig még a közértbe se megyünk el, ha kell valami, hozatunk. Nagyon legyengült az immunrendszere. Most echinacea szirupot vett neki a mama, azt kapja, én meg veszek neki aloét meg aloés multi kids-et, így együtt talán segít egy kicsit regenerálódni. Ma annyira örültem, mert szépen ebédelt, evett tonhalas tésztát, Kiki csinált madártejet, abból is szép mennyiséget megevett, igaz, a nap többi részében már megint nem kellett semmi, csak visított, ha kaját látott. De ez is valami, ez is több volt, mint amit két hét alatt összesen megevett.

Most estére egyébként felment neki megint 37.7-re, ami nem vészes, de ha nem adok nurofent, lehet, hogy tovább szökik. Most megint nagyon taknyos, nem tudom, mikor lesz már vége. Holnap megyünk a gyerekorvosunkhoz is, megvizsgálja majd ő is.

A nap nagyrészét ölben tölti, sosem volt egy ölbenülős típus, de most erre van szüksége.

A kórházban csak az volt a "jó", hogy a nap 24 óráját vele tölthettem úgy, hogy semmi más dolgom nem volt, csak vele foglalkozni. Összebújva töltöttük a nap nagy részét, nagyon sokat meséltem neki, autóztunk, készségfejlesztőztünk, rajzoltam, ő meg szétdobálta a ceruzákat... Az éjszakáink egyébként meglepően nyugodtan teltek, pedig a nagy hangzavar, gyerekordítás közepette azt vártam, hogy pokoli lesz.

Egy kis hősöm van, akit egy kicsit megviselt a 6 napos kórházi lét, de tényleg hősiesen állta a sarat. Sajnos bizalmatlanabb lett, a gyógyszert művészet neki beadni, pelenkázásnál azt hiszi, hogy megint kúp lesz, öltözésnél is visít, megviselte Őt is, meg az egész családot. De a nehezén talán már túl vagyunk.

Én most itthonról fogok dolgozni, csak így tudom megoldani, kérdés, Milán mennyire lesz ebben partner, mert egy percig nincs el egyedül. Most sajnos muszáj lesz neki néha feltalálnia magát, ha nehéz lesz, akkor is. Mama is felajánlotta, hogy amikor tud, jön, besegít, hogy tudjam csinálni a dolgomat. Nagyon rendes, aranyos családom van. A legjobb, amit csak kívánhatnék.