Reggel nyolcra értünk be a kórházba. Utána összeszedték a csapatot, kiadták az ágyakat, majd várakoztunk. Kaptunk kórházi pizsit, aztán kilenc óra körül megérkezett a nővérke is a nyugatós, bátorító orrcseppel. Először volt nagy sírás, mert az orrcseppet amúgy sem szereti, de főleg, mert csípett. De ez nem tartott sokáig: hamarosan egy kába, de nagyon bátor, vigyorgós gyereket tartottunk az ölünkben. Negyed tíz körül vitte el a műtős az előkészítőbe a lila és a kék delfin kíséretével.
Innentől életünk legborzalmasabb perceit éltük át. Imádkoztunk, fohászkodtunk, körmötrágtunk. Vártunk, vártunk, vártunk, majd 11 előtt nem sokkal kihozták. Az altatás hatására nayon nyűgös volt, sírt, orrhangon szörcsögött, nem tudta a szavakat kiejteni, csak artikulálatnalul. Aztán kezdett megnyugodni, kereste apát, a mamát. Utána már többnyire csak azért sírt, mert a szomszéd kisfiú is. Végül most (11.25) elszundított.
Remélem, mire kialussza magát, minden ok lesz. Infúzióban 6 óránként kapja a fájdalomcsillapítót. Délben ihat először, cumisüveg kizárva.
Egy körül ébredt. Utána szépen ivott pohárból, semmi hiszti nem volt a cumisüveg miatt. Jelezte, hogy éhes, de mondtuk neki, hogy majd kicsit később kap tejbegrízt. Innentől mesenézés volt, Plutót kért. Sírás nem nagyon volt, persze mosoly se, és nem is dumált, de ez érthető.
Apa végig velünk volt, de sajnos egyszerre csak egy ember lehetetett a szobában, így amikor ő jött be, én kimentem. Mondjuk jól esett felkelni arról a kényelmetlen faszékről.
Négykor jöttek Mamáék is, addigra pont megint elaludt. Végül felkeltettük, mert a gyógyszert is meg kellett kapnia. Volt nagy öröm, végre az ágyából is ki lehetetett csalni. Krisztivel rótták a köröket :) Megkapta az ígért tejbegrízt is, amiből majdnem az egészet bevágta. Mama hozott krémtúrót is, abból is evett egy-két kanállal. Végül anyu is bejött Milánhoz. Majd a Dédi is.
Este még evett egy banánt, kért túróstáskát és pogácsát, persze ezeknek csak a belsejét kapta meg. Nagyon jó étvágya volt ahhoz képest, hogy műtötték. Fürdeni nem akart, öltözésnél meg peluscserénél volt este egy nagyobb hiszti, de ezt leszámítva nem volt semmi különös sírás. Fél tíz körül aludt el, jobban aludt mint itthon :) Jó, párszor sírva ébredt, de hamar meg lehetetett vígasztalni, illetve ennyit se ébredt volna, ha a szomszéd kisfiú nem sír.
Reggel nem evett, de aránylag jó kedvű volt. 9-kor már jöhettünk is haza.
A dokink és a nővérek is nagyon rendesek voltak, mindent elmondtak, tanácsokat adtak az itthoni két hétre. Pénteken megyünk kontrollra.
Szóval én százszor rosszabbra gondoltam, de Milán nem nyűgösebb, mint máskor. Jól viseli, eddig nem volt még hőemelkedés sem. Oda kell rá figyelni, és rászólni, ha ugrál, szaladgál, de aránylag ezt is jól lehet kezelni. Apa itthon van, és ez nagy segítség.
Az én éjszakám pocsék volt, fáj mindenem, nagyon lassan telt az éjszaka, jó lett volna, ha ki tudom nyújtani a végtagjaimat, és hátradőlhetek. Délután aludtam egy kicsit, amikor Milán is (a saját ágyában aludt a szobájában!!!!), de fáradt vagyok.
Remélem, ezután is minden ok lesz, és hamar letelik a két hét.
Köszönünk minden telefont, üzenetet, jól esett :)