hogy megtudtam: terhes vagyok. Nem tudom leírni, hogy mit éreztem azok után, hogy nekem természetes úton nem lehetett volna gyermekem: túl voltam már egy méhenkívülin és egy sikertelen lombikon is. Őszintén megmondom, hogy a féktelen boldogság helyett félelmet éreztem, hogy most mi lesz, mert biztosra vettem, hogy ez megint egy méhenkívüli lesz, hiszen az én egy darab összenőtt petevezetékemben tutira nem tud áthaladni.
Másnap azonnal be a klinikára, vizsgálat, kérdezem, mennyi az esély arra, hogy jó helyen van? Az orvos csak a fejét ingatja: nagyon-nagyon-nagyon pici, nem akar elkeseríteni, de ne éljem bele magam.
Ezután átmentem az uh vizsgálatra. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy csodák már pedig igen is léteznek, hiszen éppen most élem át az én saját csodámat, hogy spontán terhes lettem, és a kis emrióm jó helyre ágyazódott be.
Azóta is nap mint nap átélem a csodát, a csodát, aki ma már elmúlt négy hónapos. Most már tudom, hogy nélküle nem lenne teljes az életünk, hiszen Ő jelent nekünk MINDENT.