Holnap szülinap! Sok keverés-kavarás után végül mégis itthon tartjuk a családdal.
Így volt ez eredetileg is, de bekavart az állandó rosszullétem. Szerda este már pokolian éreztem magam, a földön, illetve az ágyban hason fekve enyhült csak egy icipicit a görcsölés. Ugyanaz a fájdalom mint amikor epekövem volt. De akkor kivették a hólyagommal együtt, így nem tudtam már mire vélni, hogy így fáj. Felhívtuk anyut, hogy jöjjön ki, mert nem tudom egyedül ellátni a Milánt. Csütörtökre annyira rossz lett a helyzet, hogy kijött az aszisztens, kaptam injekciót, de semmit nem segített. Feri is itthon maradt velünk.
Végül bevitt a sűrgősségire, ahol azt mondták, minimum 5 órát kell várnunk... Itt már nem bírtam cérnával, a fájdalomtól, a tehetetlenségtől sírni kezdtem. Megsajnáltak, elsőre behívtak, bent is tartottak a megfigyelőben. Ágyra fektettek, egyből branürt szúrtak a vénámba, vérvétel, ekg, injekció... Közben csak bőgtem, bőgtem, bőgtem, hogy mi lesz így Milánnal. Itthon maradt vele anyu, de ő még átpelenkázni se pelenkázta sose... persze megoldotta :) Szóval ott feküdtem, kiszolgáltatva a magyar egészségügynek, orvosra várva, a gyermekemért aggódva, hallgatva egy bácsika jajveszékelését (ordítását). Feri kint, azt se tudta, mi van, nem szólt neki senki, hogy mi van. Miután az orvos megvizsgált, elküldtek ultrahangra és röntgenre. Ekkor végre a Ferivel is találkozhattam, aki igencsak meglepődött, amikor a betegszállító kitolt.
Hab a tortán, ami valamelyest megnyugatató is, hogy nem találtak semmit. A vérképem csillagosötös, mozgásszervi problémának ítélték a rosszullétemet. De tudom, hogy nem az, mindegy, kedden megyek magánorvoshoz, aki remélhetőleg alaposan megvizsgál. Na, az öt óra várakozás tényleg bejött. Szerencsére hazaengedtek. Kálvária volt, az egyszer biztos. Én így besz@rva még életemben nem voltam. Talán pszihésen is hergeltem magam, mert amióta tudom, hogy legalább a vérképem jó, azóta jobban is vagyok egy picit, a gombóc már nincs a torkomban ;)
Nem lett volna semmi gond, a mama kivett volna szabit, kijött volna hozzánk, ha kórházban maradok. Mivel hazajöttem, utána úgy volt, hogy Milán megy hozzá péntektől szombatig, majd amikor értemegyünk, ott köszöntjük fel. Aztán a sok munka miatt nem engedték el szabira, így végül - mivel jobban is vagyok - maradt az eredeti felállás, hogy idejön mindenki, de nem lesz nagy készülődés kajafronton, amit meg csinálni kell, abban segít ő, vagy vigyáz a Milánra, ami talán a legnagyobb segítség :) Szóval holnap nálunk családi szülinapi buli, már nagyon várjuk :)
Keresztanyu rakétát és marcipánt is vett a tortájára, aminek a piskótáját már meg is sütöttem. Ma a mamával összedobjuk, hogy holnapra készen legyen, szépen összeálljon. Lesznek lufik is :) Meg pogácsa, meg zserbó, meg talán szendvics. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy holnap egy éves a nagylegény :) Az én nagy fiam :)
