A hétvége is szuperül telt, bár volt egy kis programváltozás, de az elmaradt barátnőzést, illetve Milán részéről barátozást legközelebb pótoljuk. Voltunk dédizni pénteken. 80 éves elmúlt, és bár szuperül néz ki, formában tartja magát, mindig példásan pedáns, tiszta, az idő vasfoga azért mégis fog rajta. Egyre fáradtabb, egyre több a baj a szívével, egyre több a baj az izületeivel. Minden egyes alkalommal úgy jövök el Tőle, hogy lehet, hogy utóljára látjuk Őt. Ez borzalmas, marcangoló érzés. Nagyon szeretjük, én is, Milán is, Apa is, igaz, Milántól néha kap egy pofást, ha nagyon nyúzza, mármint úgy nyúzza, hogy akkor is megöleli, ha őurasága éppen menne inkább. Félek, és nem is akarok belegondolni, hogy mennyivel szegényebbek leszünk érzelmileg nélküle. Én biztosan. A családomról (Apu részéről) ő tud mindent, ő az öreg, ő mesél, ő emlékszik mindenre :) Én most szívok magamba mindent, amit csak lehet. A mindig friss, jó illatát is :) No, de sokáig köztünk lesz még biztosan! Zsuzsi, Öcsi, ők a bratyó, meg a pótnagyi, imádjuk Őket is, ha ők nem lennének, lehet, hogy már dédi se lenne.
Utána a Mamához vittük Milánt, ott igazán ki tud kapcsolódni, imád a Mamával lenni, imádja a Krisztit, aki igazán tud Vele játszani, imádja a Gyurit is, aki már meg meri fogni :) Ők viszont imádják, és ez a tudat bizony többet jelent mindennél. Tudom, hogy ha - Isten ne adja - velem, velünk bármi történne, a Gyermekem a lehető legjobb kezekbe kerülne. És ez a tudat nagyon sokat ér nekem. Ők azok, akikre nyugodt szívvel bíznám Milánt. Volt bográcsozás, Mamával együttalvás, éééééssss! Megkapta élete első alsógatyáit is a Mamától. Annyira édes volt benne, majd összekakiltam magam, amikor megláttam.
Anyu szarul van, egyre nehebben jár be dolgozni, a lába, a szeme, a szíve, mindez a cukor miatt, mindemellett eltart egy senkiházit, aki kiérdemelten viseli az előbb említett nevet. Segíteni nem tudok Anyun, nehéz úgy, ha ő se tudja, mit akar. Nem tudom, mi lesz, nehéz ezt a terhet is cipelnem, de Ő az Anyukám. Szeret egy ilyen hülyét, vagy nem szeret, csak a megszokás, de főleg a félelem az egyedülléttől. Eléggé kivagyok emiatt.
Apu volt a minden, a feledhetetlen, az igazi lányos apuka, az igazi, aki előtt semmi sem volt titok. Akinek előttem sem volt titka. Akivel mindent megbeszéltünk. Akivel sok mindenen átmentünk. Mi, ketten. Szentségtelenül törhetetlen volt a kapcsolatunk. Ő már nincsen. Utolsó rólunk készült kép:
Nem tettem túl magam a halálán, nem fogom talán soha sem. Nem is akarom, nem akarom lezárni ezt a szép kapcsolatot, ami köztünk volt. Nem temettem el, mellettem volt mindig, ha bárkinek is morbid, ne olvassa, de nekem így jó. Talán, egyszer, ha készen leszek rá. Még nem jött el az idő.
"Egy pici dal, egy kicsi szó, egy aprócska jó, ahogy álmomban hallom a hangját...
S aki hív, az, ki szól, ismerem jól...
A szívemben őrzöm az arcát.
Ő az, aki vár, mikor eljön az idő,
Hogy a múlt vele üzenhet nekem.
Tudom, ő az, aki, bármit is hoz majd a jövő,
Velem él, elkísér, s fogja a kezem!
Álmomban jártam ott, ahol ő jár, és én is láttam azt, amit ő lát
S együtt mentünk, s összenevettünk, úgy, ahogy rég
Álmomban érzem, ő is érez! Azt súgta: - nincs baj, minden szép lesz!
Így van ez rendjén, még úgy is, hogy ha fáj!
Ez a dal ma neki szól, talán hallja valahol, hogy sóhajként szállok a széllel...
Ami szép, és ami jó, és visszaadható, Ő hozza el újra ma éjjel!
Mert ő az, aki vár, mikor eljön az idő, hogy a múlt vele üzenhet nekem.
Tudom, ő az, aki, bármit is hoz majd a jövő,
Velem él, elkísér, s fogja a kezem!
Álmomban jártam ott, ahol ő jár, és én is láttam azt, amit ő lát
s együtt mentünk, s összenevettünk, úgy, ahogy rég
Álmomban érzem, ő is érez!
Azt súgta: - nincs baj,
Minden szép lesz!
Így van ez rendjén, még
Úgy is, ha fáj!
Mert ő az, aki vár, mikor eljön az idő,
Hogy a múlt vele üzenhet nekem.
Tudom, ő az, aki, bármit is hoz
majd a jövő,
Velem él, elkísér, s fogja a kezem!
Álmomban jártam ott,
Ahol ő jár, és én is láttam azt,
Amit ő lát, S együtt mentünk,
S összenevettünk, úgy, ahogy rég
Álmomban érzem, ő is érez!
Azt súgta: - nincs baj,
Minden szép lesz!
Így van ez rendjén, még
Úgy is, ha fáj!""""
Mi megvagyunk. Én is, Apa is sokat dolgozunk Apának még nagyon sok melója lesz a plusz szobával, illetve a gardróbbal, amit hamarosan el kell kezdeni. Nem lesz egyszerű menet, gyerek mellett főleg nem, Milán amúgy is minden lében kanál :D
Szeptembertől bölcsi, amibe néha bele se akarok gondolni. Néha viszont, amikor hisztis toporzékolos akartos kis izé, akkor igen is kívánom, hogy lenne már szeptember. Nem kertelek, néha hiányzik nekem is egy kis "más". Dolgozom itthonról, a kreatívitásomat kiélhetem, ha akarom, de ez nem uaz, amikor elmész itthonról, innen, ahol a legtávolabbi célpont a közért, ahol naponta ezreket elversz, időmulatás címszón, itthon, ahol mindenki azt is tudja, hogy mikor fingassz. Ahol tudják, hogy mit vettél aznap a boltban....
Hiányozni fog a szaros, remélhetőleg én is neki, de hála a Mamának, nem kell egész nap ott lennie. Milán amúgy is társasági ember. Nem lesz gáz. Bízom az okos fiamban, és bízom magamban, hogy meg tudom oldani azt, hogy egy nap nálunk 32 órából fog állni.
A Jó Isten meg fog segíteni most is, nem várok bezsebelhető akármit, de ha már egy munka akad, az már megsegítés. Keresztény vagyok, voltak - amiket nagyon, de nagyon megbántam, és biztosan vannak még most is hibáim, bár igyekszem úgy élni, hogy ne legyen nagy elszámolni valóm - hibáim, a fiam nincsen még megkeresztelve. Talán nem is lesz. Én azt szeretném, ha mindenki ott lenne, kivéve a senkiházi, de anyámat nem akarom kitenni a hazugságnak, Ő soha, senkinek nem hazudott, utána az esetleges nem tudom minek, hogy a senkiházit nem hívtuk el, hogy anyunak hazudnia kellett. Vagy mindenki, vagy senki, és akkor nem lesz megkeresztelve a Milán. Én emiatt már görcsöltem eleget, nem akarok több gyomorgörcsöt. Majd megkeresztelkedik amikor házasodik. Nem tudok jobbat.
Beszél. Többet, többet, többet. Rapliik. Többet, többet, többet. Legalább valamiben hasonlít rám is ;) :D Imádom, nem lesz egy elveszett ember, remélem, az életben sokat fog elérni tisztességesen, becsülettel, mások megbántása, megszorítása nélkül. Remélem, tudni fog bocsánatot kérni, ahogyan nagyon sokan elfelejtettünk. Remélem, hogy az élet megkíméli Őt a választástól, megkíméli attól, hogy a gyermekét ne vigye a nagymamájához, azért, amiért a nagymama élettársát nem szeretjük. Bár én még mindig kitartok mellette, a kva életbe, 15 éve akaratlanul az életem része. Ő ezt ne tapasztalja meg sosem, mert a szülei sosem hagyják el egymást, a szülei vigyáznak az egészségükre.
"Te vagy a tűz, és annak a melegét szórod...
ahogy felém szaladsz puha talpakon
s a bőröd illatát, magamba szívhatom...
szeretlek kötőszók nélkül, a mert és a ha elkopnak végül,
legyél is, bármilyen gyermekem, nekem elég az is, hogy LÉTEZEL!
ÚGY LEGYEN!!!!!