Újra itthon az egész csipet csapat :D Igaz, ma megcsappant a létszám egy fővel, azaz Apával, mert ma már dolgoznia kellett menni, és holnap látjuk csak legközelebb :(
Tegnap a Mamáéknál voltunk, Apáék kaptak fini tortát és ebédet, tegnap voltak 34 évesek. Egész nap esett az eső, de Milán nagyon élvezte, mezítláb tocsogott kint az udvaron. Meleg volt, így remélem, nem lesz megfázás :) Ahogy megérkeztünk, örömmel fogadott engem is, de most Apa volt a sláger, meg Kiki, meg Mama, én meg a sor végén battyogtam :D Nem baj, engem lát eleget :) Azért itthon már én is képbe kerültem, hívott, jött, bújt, olvastunk, játszottunk, pakoltunk. Azt hittem, nehezebb lesz vele, mert megszokta, hogy sokan vannak körülötte, illetve, hogy Mamánál főleg az van, amit ő akar, de itthon azért úgy látszik, mégiscsak tudja, mi a rend, és visszaáll minden a régi kerékvágásba. Időben, ágyában, sírás nélkül alvás, még úgy is, hogy Apa itthon volt. Mondjuk biztosan jól ki is fáradt, hiszen sok új élményben volt része Mamáéknál ismét :) No, de nem kiabálok el semmit, mert még hátravan, hogy mit szól ahhoz, ha felkel, hogy csak egy ember van körülötte :D
Jaj, van új kedvenc, Elmo személyében, én személy szerint rohamot kapok tőle, ha meghallom/látom, de Milán szereti, így most töltöm le neki...
Reggeli evés terén megint csak zötyögünk, nem akar székben enni, se ölben, se ágyon, se földön, csak úgy, hogy rohanok utána. De nem érdekel, megmondtam neki, hogy ha nem eszik rendesen, akkor biza éhen marad, mert nem fog egy órába telni, mire hajlandó megenni három harapásnyi szendvicset. A bölcsiben senki se fog utána rohangálni. (Persze, hogy rohangálok utána, de az én türelmem is véges, na meg, ha éhes, akkor csak van annyi esze, hogy eszik, nem? :D ) Nyilván, ilyenkor előrébb hozom a tízórai joghurtot/krémtúrót/gyümit.
Egyre többet magyaráz, egyre többet utánoz, egyre több szót mond. Most már úgy hozza a könyveit, hogy mondja: ebből. Vidékiesen ugyan, mert úgy mondja: ebbü vagy ebbő :D
na, mennék már aludni, Manóm már két órája itt héderel a paplanomon a földön. De, voltunk Vácon, ami odafelé minősíthetetlen volt a busz szisztematikája miatt. Három magas, keskeny lépcső, ami mindösszesen széltében max. 50 cm. Szerintem ezt nem is kell ragozni. Gondolj bele, egy - hozzáteszem legkisebb - kocsival együtt 12 kilót nyomó tömeget emelj előre, fel, három magaslépcsőnyi magasságba. Ez már eleve olyan vállizületeket kíván, ami nekem még tán meg is adatott a gyűrűs anno múltamból, de így se tudtam volna kivitelezni. Még jó, hogy volt a buszon egy kb. 14 éves lány, aki segített. És még a fiatalokra mondják, hogy bunkók. Nem ez a tapasztalatom. Nem bunkók, a legtöbb öreg sokkal szarosabb, mert elvárják, hogy őket kell kiszolgálni. Holott ők futnak a leggyorsabban a busz után. No komment. Szóval, felsegített egy (kis)lány, aki szerencsémre végig utazott, így le is segített... Odafelé az ölemben aludt a buszon, Vácon nagyot sétáltunk, hazafelé pedig, már 19. századi busz jött. Itt már bolgogultam vna egyedül is, de segítettek. Jó volt, most meg elteszem magam is dunsztba, holnapig.